Az alig 10 négyzetméteres szobába zárva érzem, hogy közeledsz. Mindent elpakolok, leengedem a redőnyöket, de csak résnyire. Látni akarom, látni akarlak. Várok, órák óta fekszem egy helyben, de még mindig üresen kong a lakás. Egyre jobban gyötör a magány, egyre nagyobb hullámokban csap meg a kielégületlenség szele. Nem bírom tovább és magamhoz nyúlok. Jól begyakorolt mozdulatokkal simogatom le magamról a fölöslegessé vált ruhaneműt, végigszántom ujjaimmal a testem majd célirányosan lábam közé markolok. Ahogy ott fekszem és próbálom csillapítani kéjvágyam, idegen ujjak csatlakoznak a sajátjaim mellé. Csukva a szemem, de jól ismerem a kéz gazdáját. Engedem, hogy egyeduralomra törjön és birtokba vegyen. Az ágy mellett felejtett kendőmmel beköti a szemem, hogy még véletlenül se láthassam vágytól izzó szemeit. Hiába minden, pontosan tudom, ő is ugyanúgy kíván már, ahogy én őt. Belemegyek a játékba, közben mindketten némaságba burkolózunk. Ki nem mondott játszmába kezdünk. Megszűnik a tétlenség, megszűnik az idő, amint megérzem lábaim között. Finom, lassú mozdulatoknak itt nincs most keresnivalója, úgy érzem felrobbanok ha egy percre is lelassít. Vadul mozog rajtam miközben a haját tépem és a hátát karmolom. Véresre szántom a testét, de még mindig nem szól rám. Egyre hevesebb, egyre jobban karmolok..még pár perc és elérjük a csúcsot. Hatalmas sikoly robban ki belőlem és megfeszül a testem. Zihálva próbálok levegőt pumpálni magamba, miközben ő gyengéden mosolyog. Nem látom, de pontosan tudom. Kibontja a kendőt és most először láthatom teljes valójában a redőnyön átszűrődő fénynek köszönhetően. Még mindig ugyanolyan idegennek tűnik, mint aznap este, az első találkozásunk alkalmával. Nem kérdeztem semmit akkor sem, ahogy most sem. Azt hiszem, beszéd nélkül működünk a legjobban, csak az állatias ösztönök dominálnak. Pár percig még szótlanul nézzük egymást, mozdulna a kezem, de félek a reakciótól. Mintha biztatna a szemével, mintha ő is akarná... végül nem teszek semmit. Felkel rólam, visszagombolja a nadrágját és felveszi az ingét. Észre sem vettem, hogy csak én vagyok meztelen. Egy szót sem szólva megy ki az ajtón, de előtte még valamit az asztalra tesz. Újra egyedül vagyok, egyedül. Tudom, hogy ez sosem lesz másképpen, konstans magány a jussom, amiért ezt csinálom. Összekaparom a maradék önérzetem és az asztalhoz vánszorgok. Egy levél vár ott néhány szóval: "Többet nem jövök, sajnálom!
Az ágyba zuhanok és magamat ölelgetve alszom el. Még érzem az illatod...
Utolsó kommentek